Ákos, az énekes, zeneszerző, szövegíró, költő, alkalmi színész és kliprendező 2008-ban töltötte be negyvenedik életévét. A kilencvenes évek kultikus zenekarának alapító-énekese több mint húsz éve ír és ad elő dalokat, ez alatt 24 magyar nyelvű és hat angol albumot rögzített. A kiadványok többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük. Töretlen sikerét több száz telt házas koncert, lelkes, kitartó és fogékony közönség, valamint számtalan szakmai díj jelzi. Olyan szerzemények fűződnek a nevéhez, mint az Induljon a banzáj!, a Valami véget ért, az 1984, szólistaként a Hello, a Dúdolni halkan, az Indiántánc, az Ilyenek voltunk, a Végre, az Ikon, a Keresem az utam, az Ölelj meg újra vagy a Minden most kezdődik el.
2008. szeptemberétől egy éven át jubileumi, akusztikus előadásokkal járta az országot Ákos és zenekara. Ezalatt 29 koncertet adtak, 65.000 érdeklődőnek zenéltek, a produkció összesen 8.898 kilométert utazott. Az előadás mindenütt fergeteges siker volt, a katartikus csönd és az álló ováció egyetlen koncerten sem maradt el. Számos helyszínen adtak dupla koncertet a nagy érdeklődés miatt.
Az elegáns, látványos turnét dupla CD, DVD és – magyar előadótól elsőként – blu-ray kiadvány örökíti meg. A dupla CD-n a koncert teljes hanganyaga (32 track) hallható, a maszter Belgiumban készült, Paul Van der Jonckheyd munkája. A DVD szintén az előadás komplett felvételét tartalmazza, extraként a feliratokat, három hangnormát (sztereó, Dolby Digital 5.1 és DTS), valamint a 2009-es extra turnédalokat kapjuk. Az elegáns, látványos turnét BLU-RAY kiadvány is megörökíti, amely az előadás komplett felvételét tartalmazza, HD minőségben. Ez az első magyar zenei Blu-ray! Extraként a feliratokat, két hangnormát (tömörítés nélküli PCM 2.0 és 5.1), a 2008-as turnédalokat, két werkfilmet, egy turnéelőzetes kisfilmet, valamint két korábbi anyag (az Adj hitet videóklipje és a Három akusztikus dal a Borpatikában című kisfilm) HD minőségű változatát kapjuk. A kiadvány remek képanyaggal ellátott füzettel, Elite Single Blu-Ray tokban lát napvilágot.
A dupla CD és DVD különlegesen szép super jewel tokban lát napvilágot. A dupla CD és DVD előrendelése 2009. szeptember 29-ig tart, országos megjelenés: 2009. október 2. A Blu-Ray országos megjelenése: 2009. december 9.
www.akos.hu
|